Az Örvénykő szédítő sziklaszálán, Jókai Mór emlékműve előtt csendben üldögélve a nagy íróra gondolok.

Jókai Mór aktív részese volt az 1848-as szabadságharc eseményeinek, ezért halálos ítélet várt volna rá, ha időben el nem bújdosik. Az akkor  24 éves író Tardonán, - felesége, Benke Judit (művészneve: Laborfalvi Róza) ismerőseinél - húzta meg magát, 1849. augusztusától az év végéig. Ez alatt sokat barangolt a környékbeli hegyekben, többször felment az Örvénykőre is, amelyről a régiek azt tartották, hogy a kereszténység előtti idők kultikus helye, vagyis áldozó sziklája volt. Az írót valószínűleg megragadta a szikla és az ősvallás spirituális ereje, de műveiben csak óvatos utalásokat tett erre. Nyilván nem kockáztathatta, hogy a rebellis magatartás mellett még pogánykodással is megvádolják...

Az alkonyi csendben magam is eltűnődöm a régi idők emberének életéről és hitvilágáról.

A Bükk, mivel mészkő-hegység, sok benne a lakható barlang, ami lehetővé tette, hogy már az őskorban, - legalább 60 ezer évvel ezelőtt, Közép-Európában az elsők között - viszonylag nagy létszámban emberek telepedjenek oda. S mivel őseink életében legalább olyan fontos szerepet játszott a mindenható teremtőben való mélységes hit, mint a gyarló test fenntartása, - érthető, hogy a Bükkben az átlagosnál is több a szakrális célokat szolgáló hely: elsősorban sziklafokok és források.  

Később, a kereszténység térhódításával és az egyház - hogy' is mondjam finoman - aktív közreműködésével (lásd: boszorkány-perek) fokozatosan eltűntek az ősvallás karizmatikus képviselői, a táltosok, és egyidejűleg az írásos dokumentumok: rovásírásos botok, sziklák, cserépkorongok, stb. Átnevezték és súlyos büntetések terhe mellett megtiltották a régi kultikus helyek felkeresését és ott szertartások gyakorlását.

A 11. századtól kezdődően módszeresen megsemmisítették az ősvallás tárgyi emlékeit és szent helyeit, üldözték, kínvallatták és kivégezték a hívőket. Akik pedig nem is voltak "pogányok", a szónak "hitetlen", "istentelen" értelmében, hisz' bizonyítottan istenhívők, méghozzá egyistenhívők voltak, - csak éppen nem voltak hajlandók elfogadni a keresztény liturgiát.

A hiteles tárgyi emlékek szinte teljes hiányában manapság már rendkívül nehéz megismerni az ősvallás eszmei tételeit és azonosítani a szakrális helyszíneket. Gyakran éppen az "átkeresztelt" földrajzi nevek segítenek: pl. a "pogány", "ördög", "sátán", "pokol", "tündér", "bálvány", "tilalmas", "ádáz", "asztal", "dobogó", "látó" névelemekre érdemes odafigyelni...

Említsünk néhányat a Bükk-i áldozó-helyek közül:

- Ilyen mindenek előtt az "Imó" hatalmas sziklaszála, a tövében fakadó időszakos forrással. (Ez lehetett az egész hegység szakrális központja!)

- Aztán ott van a kőbánya által szándékosan megsemmisített "Bélkő" (= Biely kamen), a tövében, a ciszterci apátság mellett fakadó szent forrással. (A kolostor jelenléte bizony nem véletlen: egyes, nem bigott keresztény rendek, - mindenek előtt a pálosok, de a karthauziak és a ciszterciták is, - tudatosan megőrizték és használják ma is az ősidők óta ismert különleges energetikájú helyeket.) 

- A "Bálvány" már csak nevében emlékeztet a hajdan valószínűleg ott álló antropomorf szikla-toronyra.

- Az "Oltárkő" sziklafoka még az átnevezést is megúszta valahogy!

- A Lillafüred feletti "Fehér-kő", továbbá a "Háromkő", az "Örvénykő" és a közeli "Látókő" is fontos áldozóhelyek lehettek. (Utóbbi elnevezés nem a szép kilátásra utal, hanem arra, hogy ott "látó-ember", vagyis táltos szokott volt tartózkodni.)

- A szent hegyek csúcsára már a bronzkortól előszeretettel építettek földsáncokra emelt fatörzs-falakból álló erődítéseket a régiek, mivel úgy vélték, hogy ott nagyobb biztonságban lesznek. Működött is mindez vagy kétezer éven keresztül, de aztán IV. Béla - a tatárjárás szörnyű tapasztalatai alapján - elrendelte, hogy az égő nyilaktól alig védhető fa-várakat mindenütt  alakítsák át erős kővárakká. Ilyenek a Bükkben pl.: "Szarvaskő-vár", "Gerenna-vár", "Odor-vár", "Dédes-vár", "Cserép-vár", "Lator-vár", "Füzérkő-vár", "Nagy-sánc".

- Végezetül feltételenül meg kell említeni a Bükk-alján többfelé megtalálható kaptárköveket, melyek funkciójáról a tudományos vita ma sem ült el. Van aki a sziklafülkéket urna-temetkezési helyeknek, fétis-tartóknak, mások - elég kiábrándító módon - egyszerűen méhtartás céljából vájt kő-lyukaknak tartják. (Többekkel egyetértve az a véleményem, hogy mindkét teória igaz lehet, csakhogy a különböző funkciók között évezrednyi az idő-különbség: az ősidőkben szakrális célokra kialakított üregeket később, a középkorban - elfeledve az eredeti rendeltetést - valóban használhatták méhészkedésre!)

Címkék: Bükk ősvallás áldozóhelyek